Készítette: Borsos Bence, Marton Roland és Sipos Bernadett
Stuart Hall szerint egy adott kód vagy jelentésrendszer használatától függ a műfaj, amely a jelentést illetően a kód használói (akik lehetnek kódolók vagy dekódolók) között kialakult konszenzusból meríthet egy adott kultúra keretei között. Ott beszélhetünk műfajról, ahol a kódolás és a dekódolás nagyon közel esik egymáshoz, tehát a közönség ugyanúgy fogadja be és értelmezi az információt, mint ahogy kibocsátották. Így műfaj lehet például a western, a szappanopera vagy a beszélgetős műsorok.
Berger (1992) felállított egy műsortipológiát: a televízió által gyártott valamennyi tartalmat két dimenzió, az érzelmi töltet és az objektivitás mentén osztotta négy altípusra:
- Vetélkedők, sportműsorok (erős érzelmi töltet és magas objektivitás)
- Aktualitások (gyenge érzelmi töltet, magas objektivitás, például hírműsor)
- Rábeszélések (gyenge érzelmi töltet, alacsony objektivitás, főként meggyőzésre irányul, például reklámok)
- Drámák (erős érzelmi töltet, alacsony objektivítás, például fikciós történetmesélés)
A tipológia korlátai közé tartozik, hogy folyamatosan új és vegyes műfajok (például: dokudráma, infotainment) jönnek létre, melyek nem illenek bele egyik kategóriába sem.
A műfaj fogalma és az internet
Az internet olyan multimédia-platform, mely az összes létező műfaj közvetítő médiumaként működik. Az elektronikus faliújság, a fórumok, közösségi oldalak, blogok vagy a keresőmotorok mind médiaformának tekinthetőek.
A hír mint médiaműfaj
Robert Park a híreket a történelemmel hasonlította össze, mely vizsgálata alapján meghatározta a hírműfaj főbb jellemzőit:
- Időszerűség és frisseség
- Váratlanság
- A típus kiszámíthatósága (olyan események kerülnek bele a hírekbe, amelyektől az emberek félnek, vagy reménykednek, gondoljunk például az RTL klub híradójára: balesetek, katasztrófák túlsúlya)
- Töredékes jelleg
(Érdekes, hogy az adott hírtöredékeket hogyan fűzik össze, mikor például az esti híradóban tudósítanak a napi eseménykeről. Ezzel kapcsolatban a Glasgow Media Group fogalmazott meg “nézői alapelveket”: elsőként megjelenő hírek a legfontosabbak, hosszabb hírek általában szintén fontosak, az érdeklődés fenntartása változatossággal valamint néhány lényeges információ (például időjárásjelentés) vissztartásával történik, majd a végén kis színes hírrel engedik útjára a nézőt.) - Mulandóság
- Értékek által formált (természetesen ezek tartalmaznak szubjektív ítéleteket a közönség várható érdeklődésére vonatkozóan)
- Érdekes
- Tényszerűség, melyet a lineáris nyelvezettel, megértést könnyítő plusz információkkal, példákkal, idézetekkel, szakértők megszólaltatásával próbálnak biztosítani.
A hírek struktúráját illetően ki kell térnünk az információk tálalásának módjára a hírekben. Ezt nevezik keretezésnek, mely Entman (1993) szerint magában foglalja a bizonyos információk kiválasztását és kiemelését. A keretezés szinte elkerülhetetlen az újságírói munkában, viszont ez óhatatlanul magával vonzza az objektivitástól való bizonyos fokú eltávolodást. Vegyünk egy példát: 1983-ban egy szovjet harci repülő lelőtt egy koreai utasszállító gépet, 1988-ban pedig az amerikai haditengerészet egyik hadihajója lőtte le az iráni légitársaság egy szintén utasszállító gépét. Mindkét esetben katonai akciók okozták rengeteg civil halálát, mégis az amerikaiak esetében hibaként, tragédiaként mutatta be a sajtó a történteket, míg a szovjetek esetében szándékos támadásként.
A médiaszöveg
A szöveg kifejezés egyszer utal magára a fizikai közleményre (nyomtatott dokumentumra, Tv műsorra, filmzenére), másszor pedig értelmezhető a tartalom és az olvasó találkozásának eredményeként megszülető jelentésként is. Fiske szerint a “műsorokat az iparág állítja elő, a szövegeket az olvasók”.
A média-tartalom többféle lehetséges jelentést kínál az olvasók (a média közönsége) számára, ezt nevezzük poliszémiának. Fiske szerint a populáris médiakultúrának szükségszerű tulajdonsága a poliszémia, mivel több lehetséges jelentéssel ugyanazt a tartalmat nagyobb valószínűséggel találják vonzónak a közönségünk különbőző csoportjai.
A poliszémikus jelleg ellenére megjelenik az a késztetés, hogy ellenőrizzék, irányítsák a tartalmak készítői a jelentéstulajdonítást. Hall (1974/1980) kódolás/dekódolás modellje szerint minden tartalomnak van egy preferált olvasata, ahogyan a tartalom előállítója szeretné, hogy a befogadó a tartalmat/szöveget értse.
A médiaszövegek befogadásában és értelmezésében nagy jelentősége van az intertextualításnak. Az olvasó (néző/hallgató) képes egy műsor által nyújtott élményét hozzákapcsolni a közbeiktatott reklámokhoz, vagy az adott műsor megelőző, esetleg követő műsorokhoz.
További érdekes kérdés, hogy mennyire fogalmazunk úgy, hogy a közölt szöveget egységesen és egyféleképpen lehessen csak értelmezni, vagy homályos esetenként hiányos megfogalmazással teret adunk a különféle “olvasatoknak” (értelmezéseknek). Az előbbire példa a hírek, amelyek úgynevezett zárt szövegek, az utóbbiakra pedig a szappanoperák vagy a sorozatok, melyek nyitott szövegek.
Léteznek nemekre szabott médiaszövegek is. Megkülönböztetünk nőies és férfias szövegeket, gondoljunk csak a szappanoperákra vagy az akciósorozatra. Ennek oka lehet a kiválasztott közönségre gyakorolni kívánt vonzerő (férfiaknak vagy a nőknek tetsszen a műsor?), vagy a használt nyelvezet, a bemutatott szituációk, a cselekmény.
Végül pedig a sorozatokról mint médiaszövegekről szeretnénk néhány szót szólni. A sorozatoknak alapvetően két fajtája van: az epizódikus sorozatok (series) és a folytatásos sorozatok (serials). Az előbbi olyan különálló történetek sorából áll, amelyeket a sorozat minden egyes részének a végén lezárnak. Utóbbi pedig a történet lezárása nélkül folytatódik az egymást követő részekben. Megfigyelhető még, hogy az epizódikus sorozatokban a férfi és női főhősök, valamint a gonosztevők epizódonként cserélődnek. Ezzel szemben a folytatásos sorozatok esetében minden alkalommal ugyanaz a szereplőgárda tűnik fel, párhuzamosan futnak a cselekményszálak, melyek aztán bizonyos időközönként összeérnek, és szereplőik kölcsönhatásba kerülnek egymással.